Hibaüzenet

Notice: Undefined offset: 1 counter_get_browser() függvényben (/var/www/html/hosok/sites/all/modules/counter/counter.lib.inc 75 sor).

Orosz hadifogoly- és járványtemető

Orosz hadifogoly-temető a Köntösgáton

 

Az első világháború hátországi nagyvárosába, Debrecenbe 103 esztendeje, 1914. október 14-én érkezett meg az orosz hadifoglyokat ideszállító első vasúti szerelvény. A „harcztéri járványos betegségekkel fertőzött vidékekről” érkezők fertőtlenítését, majd egészségügyi megfigyelését a város és a katonai vezetés megállapodása szerint a Balmazújvárosi úti téglagyár területén, továbbá a Diószegi út környéki Mészhomok-téglagyárban oldották meg, illetve néhány tiszt esetében a DEMKE kórháza látta el őket. Az ide szállított sok ezer fogoly katonát általában a város belterületi utcáin át kísérték a MÁV Nagyállomástól a fürösztő és megfigyelő helyekre. Fennmaradt adatok szerint csak 1915. április 5. és 8. között közel 6300 fogoly haladt át a település közterületein.

Debrecen polgári hatósága már az első fogolyszállítmány megérkezésétől kezdve tartott betegségek behurcolásától. Szervezési intézkedésekkel igyekeztek egy esetleges járvány kitörésének, elterjedésének útját állni, a szálláshelyek lokalizálását megoldani. A település vezetése többször is kérte a katonai állomásparancsnokságot, hogy a lakosság „közegészségügyi biztonsága érdekében /.../ a hadifoglyoknak városunk belterületén lévő utczáin gyalogosan szállítása véglegesen megszüntessék”. Hamarosan kiderült, hogy a veszéllyel kapcsolatos aggodalom nem volt alaptalan, mert az orosz hadifoglyok körében az első csoportok ideérkezéstől számított nyolcadik hónapban, 1915 júniusában felütötte fejét a kolera. A Balmazújvárosi út mentén a téglagyári fogolytábor tízezer főt meghaladó zárt közösségében napok alatt robbanásszerűen terjedt a ragály. A várhatóan jelentős számú halott biztonságos elhelyezésére szállásuk közelében, a Köntösgáti legelőn, a Kokasló dombján álló 1849-es Nagysándor József emlékoszloptól északkeleti irányban jelöltek ki új járványtemetőt. Az első temetés június 4-én volt, és 10-éig napi egy, de 13-án már 150 halott elhantolásáról kellett gondoskodni. A legpusztítóbb napon, 16-án 330 hadifogoly hunyt el. A hónap végéig tartó járványban összesen 1618-an vesztették életüket. Temetőhelyük végül 59 tömegsírból – amelyekbe maximum 50 fő kerülhetett – és néhány egyéni sírhelyből alakult ki. Az ott nyugvók több mint kétharmada ma is ismeretlen, mindössze 498-nak sikerült fellelni az utólag, 1917 decemberében készült halotti anyakönyv szerinti, gyakran hiányosan megadott nevét.

A lakosságra is nagy veszélyt jelentő gyilkos kórt a hathatós intézkedéseknek köszönhetően sikerült a hermetikusan elzárt fogolytábor, valamint a járványkórházon belül tartani, és még ott felszámolni. A fertőzés ugyan egy-két esetben máshol is felütötte fejét, de a védőoltásokkal és a kisebb gócok lokalizálásával sikerült elérni, hogy Debrecent nem kellett zárlat alá venni, ezért pl. a környező településekről ideérkezők piaci kereskedése, és vele az élelmiszerellátás sem akadt meg. A város tiszti főorvosa dr. Tüdős Kálmán 1915. július 6-án jelenthette a civil és katonai illetékesekből álló „járványbizottságnak”, hogy a polgári lakosság körében ötször huszonnégy órán belül nem fordult elő kolera megbetegedés, így a törvényi előírások szerint a járvány megszűntnek tekinthető. A jó hírről hivatalosan négy nap múlva tájékoztatták a lakosságot a Debreceni Közlöny útján, ahol azért a szükséges óvintézkedések betartására is felhívták a figyelmet. A továbbra is elkülönített hadifoglyok esetében július 16-át tekintették a gyilkos kór megszűnési napjának.

Az utolsó kolerás temetés után azonnal lezárt köntösgáti járvány- másként hadifogoly-temetőt a sírkert északnyugati széléhez kapcsolt bővítményi területen két év múlva újra megnyitották. 1917. szeptember 8-tól 1918. november 11-ig szintén járványtemetőként volt rá szükség, de ide egyes sírokba temették el a város különböző ideiglenes temetőiből, így pl. a Salvator hadikórháztól áthozott 208, ismert nevű hadifogoly tetemét. Zoltai Lajos 1919-ben készítette el a temető felmérését. Összeállításában rögzítette, hogy a bővítési területen az oroszokon kívül olasz, szerb és román nemzetiségű foglyokat, továbbá internáltakat és civil munkásokat is eltemettek. Az ismét lezárt temetőt 1925 után nyitották meg újra, amikor a felszámolt „nyulasi barakktemetőből /.../ 525 hősi halott és orosz hadifogoly” tetemét helyezték ide tömegsírba. Ezzel az addigra már sok nemzetiségű hadifoglyok temetője a magyar hősök kegyeleti helyévé is vált.

A sírkert a második világháborúig maradt a figyelem középpontjában. A benne felállított emlékművet, amelyet az ott nyugvók előtt tisztelegve a hadifogolytábor parancsnoka Rácz Béla tartalékos főhadnagy saját költségén emelt, rendszeresen megkoszorúzták. A háború utáni politikai átrendeződés viszont ezt a katonai emlékhelyet is feledésre ítélte, és csak az 1980-as évek végén „fedezték fel” ismét. Akkor a honvédség, a város vezetése és más civil szervezetek együttműködésével sikerült rendbe tenni. Legutóbb a temető megnyitása százéves évfordulójához kapcsolódva az Orosz Föderáció újította fel saját hősei emlékére. A magyar honvédség és lelkes civil kutatók 2015-ben az „Orosz hadifoglyok temetője Debrecenben” című könyv megjelentetésével tisztelegtek az ott nyugvók emléke előtt, közreadva egyebek között az eltemetettek eddigi legteljesebb névsorát.

Papp József: Orosz hadifogoly-temető a Köntösgáton

(Megjelent: Hajdú-Bihari Napló 2017. nov. 2.)